Most éppen lelki szárazságot élsz át? Másokat kell bátorítanod, miközben úgy tűnik, a saját életed darabokra hullik? Nem vagy egyedül. Ugyanez történt Illéssel, a prófétával, aki csak nemrég hívott le tüzet az égből a Kármel hegyén, és győzött le látványos módon 850 hamis prófétát. Hirtelen egy hatalmas éhínség közepén találja magát, ahol minden emberi forrás kiapadt, és ő maga sarokba szorult. Vajon mit tett ekkor? „…a földre kuporodott, és arcát a térdei közé hajtotta” (1Királyok 18:42). Nagyon jó mozdulat! Illés úgy döntött, hogy kizárja a környezetét, Istenhez fordul segítségért, és addig imádkozik, amíg választ nem kap. Válaszként pedig „eső zúgása” hallatszott. Figyeld meg, amit Illés hallott lelkében, teljesen ellentmondott annak, amit látott és hallott maga körül. Lelke megérezte az esőt, mielőtt egy csepp is hullott volna. Fontos tanulság van ebben. Amikor Isten beszél hozzánk, a lelkünkhöz szól, nem a testi érzékeinkhez. Amit Ő mond, az sokkal valóságosabb lesz, mint bármi, ami épp történik velünk az adott helyzetben. De vigyázz, amit a lelkedben hallasz, lehet, hogy ellentmond annak, amit az értelmed diktál, vagy annak, amid a bankban van, vagy annak, ami a munkahelyeden folyik, vagy annak, ami az otthonodban történik, vagy akár fizikai, egészségi állapotodnak. Illésnek figyelmen kívül kellett hagynia az összes „nincs eső” hírt, amit folyamatosan hallott. Neked is ezt kell tenned. Ha tudod, hogy Isten egy bizonyos dolgot megígért neked, akkor minden negativitást le kell halkítanod magad körül, rá kell állnod Igéjére, és továbbra is hinned kell!

Sok embernek fogalma sincs arról, hogy mekkora hatással vannak szavaik más emberek érzéseire, önértékelésére és reményeire. Pál ezt mondta: „Sztefanász, Fortunátusz és Akhaikosz… felüdítették mind az én lelkemet”. Ha még sohasem hallottál róluk, ez azért van, mert a másokat biztatók nem szeretnek a figyelem központjában állni. Akkor örülnek, ha mellékszerepet játszhatnak. Ám nélkülük nagyon keveset érnénk el. A biztatás ellentéte a csüggedés terjesztése, ezért mondja Pál: „Semmiféle bomlasztó beszéd ne jöjjön ki a szátokon, hanem csak akkor szóljatok, ha az jó a szükséges építésre, hogy áldást hozzon azokra, akik hallják!” (Efezus 4:29). Jézus azt mondta: „…minden haszontalan szóról, amelyet kimondanak az emberek, számot fognak adni az ítélet napján: mert szavaid alapján mentenek fel, és szavaid alapján marasztalnak el téged” (Máté 12:36-37). Amit kimondtál, azt többé nem lehet visszaszívni, és ellened szóló bizonyíték lesz egy napon. Dr. Thomas Blackaby rámutat: „A szavak… életre szóló sebeket üthetnek, és sokan sohasem felejtenek el egyes dolgokat, amiket mondtak nekik, akár jó, akár rossz dolgokat, akár bátorító szavakat, akár kritikát vagy dorgálást…
Használd a lehető legjobban a szavakat, hogy áldást hozzanak másokra.” Nos, biztatóak a szavaid? Elmondható róluk, hogy „nincs bennük csalárdság vagy hamisság”? (Példabeszédek 8:8) Kérd Istent: „Uram, tégy zárat a számra, őrizd ajkaim nyílását!” (Zsoltárok 141:3), hogy bármit is mondasz, az Őt dicsőítse, és másokat felemeljen!

Egy lelkész kerítést épített, és közben figyelte őt a szomszéd tizenkét éves fia. A lelkész rámosolygott, és megkérdezte: „Érdekel az ácsmunka?” „Nem” – válaszolt a fiú – „csak hallani szeretném, mit mond egy prédikátor, ha rácsap az ujjára a kalapáccsal!” Sokak számára te vagy az egyetlen Biblia, amit olvasnak; és figyelnek, hogy lássák, az életed összhangban van-e azzal, amit hirdetsz. Néhányan remélik, hogy Jézus életváltoztató hatalmának bizonyítékát fogják találni; mások arra keresik az alkalmat, hogy ezt mondhassák: „Lám, minden keresztyén képmutató!” Szeretnénk jó példát mutatni, de néha kudarcot vallunk. Ám bármilyen megalázó is hibázni, Isten arra használja ezeket a kudarcokat, hogy „a rendkívüli erőt Istennek tulajdonítsuk, és ne magunknak” (2Korinthus 4:7). Isten nem szépíti a leghíresebb szentek hibáit sem. „Mindez pedig példaképpen történt velük, figyelmeztetésül íratott meg nekünk…” (1Korinthus 10:11), hogy ne ismételjük meg az ő hibáikat.
Ábrahám, „Isten barátja”, hazudott Sáráról, amikor eltitkolta, hogy a felesége (1Mózes 12:10-20). Mózes, a hatalmas vezér, haragra gerjedt, és engedetlen volt Istennel szemben. Dávid, az Isten szíve szerint való férfi, házasságtörést követett el, aztán megpróbálta gyilkossággal eltusolni az ügyet (2Sámuel 11:15). Péter, az egyház feje, megtagadta Jézust, nem is csak egyszer, de háromszor (Lukács 22:54-62). János Márk feladta a szolgálatot, és hazament egy missziói útról (ApCsel 15:38). Ez mind meg van írva, semmi sem maradt ki, és Pál ezt mondja: „… mi éppígy el tudjuk rontani… pont olyanok vagyunk, mint ők voltak…” (1Korinthus 10:12 TM). Tehát ne csüggedj el, ha elbotlasz! Ismerd el vétkedet, kérj bocsánatot azoktól az emberektől, akiket érint, kérd Isten bocsánatát, bocsáss meg magadnak, tanulj abból, ami történt, és lépj tovább!

Néha előfordul, hogy az ajtó csak akkor nyílik meg, amikor megérted, hogy miért is volt zárva. Gondolkodj el Anna történetén! Ő egy fiút szeretett volna, Isten pedig egy prófétát. Amikor az asszony így imádkozott: „…ha fiút adsz nekem, akkor visszaadom neked egész életére…” (1Sámuel 1:11 NCV), Isten nem csupán Sámuelt adta neki, hanem még hat további gyermeket is (1Sámuel 2:5). Ha aratásért imádkozol, Isten arra fog kérni, hogy vesd el a magot. Ez a mag talán olyasvalami, amit szeretsz, és amihez ragaszkodni akarsz, de ne tedd – inkább add át Istennek! Anna megértette, hogy nem elégedhet meg kevesebbel, mint Isten akaratával. Elkánának két felesége volt, de Annát jobban szerette, és minden tulajdonából dupla részt adott neki (ld. 1Sámuel 1:5 Károli). Ám, ha nem azt teszed, amiről tudod, hogy valójában Isten erre hívott el, akkor az emberi szeretet és anyagi dolgok nem fognak kielégíteni. Nem csak a szószékeken lévő emberek „felszenteltek”. Annát Isten anyaságra szentelte. Te talán titkárnőnek vagy szentelve, kertésznek, vagy tanárnak. Fedezd fel, mire hívott el Isten, és tedd azt! Végül Anna kétségbeesése elvezette őt rendeltetéséhez: „…az Úr bezárta a méhét”. Miért? Hogy felhívja Anna figyelmét, hogy közelebb vonja magához. A nehéz idők arra jók, hogy újra megvizsgáljuk életünket, és elkezdjük keresni Istent, mint addig még soha. Ekkor a hangsúly megváltozik. „Uram, én ezt akarom” helyett: „Uram, te mit akarsz?” Ekkor adja Isten áldását, „…mert ő… megjutalmazza azokat, akik őt keresik” (Zsidók 11:6).

Sok minden indokolja, hogy kilépj a csónakból, és kipróbálj valami újat, vagy valamit, amiben régebben esetleg kudarcot vallottál. Ez az egyetlen módja a hit fejlődésének, ez az a választási lehetőség, mely kiemel az átlagosból, és ez vezet ahhoz, hogy felfedezd elhívásodat. De van egy sokkal fontosabb indok is: „…elindult a vízen, és Jézus felé ment”. Jézus nem a csónakban van, hanem a vízen! Csak akkor fejlődik ki benned „mélytengeri” hit, ha hajlandó vagy elhagyni a biztonságot és kiszámíthatóságot, és elindulsz Jézussal. Lehet, hogy évekig dolgoztál azon, hogy irányítható és rendezett életet alakíts ki magadnak, fenntartva ezzel az „ura vagyok a helyzetnek” illúzióját. Most Isten felborít mindent, és azt kéri, hogy hitben lépj, megengedi, hogy olyan hullámokkal kelljen szembenézned, amik átcsapnak a fejed felett. Oka van annak, hogy ezt teszi: hogy erősítse a tőle való függőségedet. Lehet, hogy volt idő az életedben, amikor megkockáztattad, hogy beszélj másoknak a hitedről, még akkor is, ha tudtad, hogy valószínűleg elutasítanak; vagy adakoztál akkor is, ha ez áldozattal járt a részedről; vagy szolgáltál, még akkor is, ha teljesen alkalmatlannak érezted magad. Néha süllyedtél, néha jártál, de hit áltál tudtál élni a penge élén. Most nézd csak meg magad a kényelmes kis csónakodban – még csak tengeribeteg sem lettél! Sőt, már ott tartasz, hogy nem is érzed meg, ha vihar közeleg. Minden alkalommal, amikor elhagyod a csónak biztonságát, két dolog történik. Először: amikor kudarcot vallasz, mert ez biztosan megtörténik, nem leszel egyedül. Jézus csupán karnyújtásnyi távolságra lesz tőled. Másodszor: minden alkalom, amikor a vízen jársz, megerősít, és képessé tesz arra, hogy nagyobb dolgokat tudj véghezvinni.

A tanítványok egyik éjszaka kint voltak halászni, amikor hatalmas vihar tört ki. Hajnali három óra körül szörnyen megrémültek attól, hogy egy alak közeledett feléjük a vízen járva. „De Jézus azonnal megszólította őket, és ezt mondta: »Bízzatok, én vagyok, ne féljetek!« Péter ekkor így szólt hozzá: »Uram, ha te vagy, parancsold meg, hogy menjek oda hozzád a vízen.« Mire ő így szólt: »Jöjj!« Péter erre kiszállt a hajóból, elindult a vízen, és Jézus felé ment.” (Máté 14:27-29). Ez a történet először is azt tanítja nekünk, hogy amire nem az Úr hív minket, azt ne tegyük! Egy történet szerint egy ember állt a menny kapujában. Péter így szólt hozzá: „Nevezz meg egy jócselekedetet, amit tettél!” Az ember így válaszolt: „Nos, egy motoros banda megfenyegetett egy nőt, ezért behúztam nekik, kirúgtam alóluk a motorjukat, és kitéptem az orrukból a karikát.” Péter lelkesedve megkérdezte: „És mikor történt mindez?” „Úgy fél perccel ezelőtt” – felelte az ember. Ahhoz, hogy vízen járj, meg kell tanulnod különbséget tenni Isten hangja és a saját ötleteid között. Másodszor a következőt tanítja ez a történet: ahhoz, hogy megtapasztaljuk a csodát el kell hagynunk a komfortzónánkat. Képzeld magad Péter helyébe! Rettenetes vihar dúl, és ő fél. A csónak biztonságos és kényelmes. Nem maradnál te is inkább benne? De nem teheted. Isten többre szánt téged, mint a kudarcok elkerülése – ő arra hív, hogy hitben lépj, és így elérj dolgokat. Azt kérdezed: „Mi az én csónakom?” Bármi, amibe hited veted, amikor az élet viharosra fordul, lehet ez akár egy állás vagy egy kapcsolat. A csónakod lehet bármi, ami megakadályoz abban, hogy kilépj a megszokott kényelmes környezetedből. Ezt elhagyni a legrémisztőbb, de egyben legnagyobb jutalmat ígérő lépés, amit valaha is tettél!

Bármit is ad neked Isten, az először ajándék, aminek örülhetsz, másodszor vetőmag, amelyet el kell vetned. Jó képzésben részesültél? Vezetői képességeid vannak? Több pénzed van, mint amennyi a megélhetéshez szükséges? Isten magként adta neked, vesd hát el! Alapvetően háromféle ember van: az, aki nem látja vagy nem akarja látni a problémát; az, aki látja a problémát, de mivel személyesen nem ő okozta, megelégszik azzal, ha másokra hagyja; az, aki látja a problémát, és bár nem ő az oka, hajlandó felvállalni a megoldáskeresés felelősségét. Hudson Taylor, a kínai misszió alapítója ezt mondta: „Régen azt kértem Istentől, hogy segítsen nekem. Aztán azt kezdtem kérdezni, segíthetek-e én Neki. Végül pedig megtanultam azt kérni, hogy végezze el munkáját rajtam keresztül.” Amikor elhiszed, amikor végre tényleg elhiszed, hogy a szolgálat azt jelenti, hogy Isten dolgozik rajtad keresztül, megérted, hogy mások szolgálata a létező legnagyobb hivatás. Dr. William DeVries így gondolkodott. Ő az a sebész, aki a műszív úttörője, olyan orvos, aki vasárnap is bemegy a kórházba, csak hogy felvidítsa a csüggedt betegeket. Elvégzi a kötéscseréket is, és ha egy páciens csak annyit szeretne, hogy maradjon ott beszélgetni, erre is hajlandó. A barátai azt mondják rá, hogy olyan, mint egy „régi, jól bejáratott cipő”, ami minden alkalomra kényelmes. Cowboy-csizmát hord, és Vivaldi zenéjét hallgatva végzi a szívműtéteket. „Szája sarkában mindig mosoly bujkál” – mondja róla barátja, Dr. Robert Goodin – „és mindig keres rá módot, hogy valóban el is mosolyodjon”. Az igazság az, hogy a „megérkezés” nem az a hely, ahol mások szolgálnak neked, hanem az, ahol te szolgálsz másokat örömmel.

A Bethesda tavánál Jézus egy olyan emberhez fordult, aki 38 éve mozgásképtelen volt, nem tudott járni. Ez hosszú idő arra várni, hogy valami változzon. Sokan közülünk feladnák. „Amikor látta Jézus, hogy ott fekszik, és megtudta, hogy már milyen hosszú ideje, megkérdezte tőle: »Akarsz-e meggyógyulni?« A beteg így válaszolt neki: »Uram, nincs emberem, hogy amint felkavarodik a víz, beemeljen a medencébe: amíg én megyek, más lép be előttem.« Jézus azt mondta neki: »Kelj fel, vedd az ágyadat és járj!«” (János 5:6-8). Te minek tekinted magad? Tehetetlen áldozatnak? Wendy Blight mondja: „Így éltem… egy évtizedig. Huszonegy éves koromban megerőszakolt egy maszkot viselő idegen, aki a lakásomban rejtőzött. Azelőtt szerettem az életet. Épp akkor fejeztem be a főiskolát… dicséretesen diplomáztam… egy csodálatos ember menyasszonya voltam… és egy nagyszerű állás várt rám… Támadóm tette szétrombolta reményeimet és álmaimat. A félelem és kétségbeesés börtönében éltem. Aztán találkoztam Krisztussal… azok a szavak, melyeket ő mondott… a lelkem mélyére hatoltak. Én voltam az az ember azon a gyékénymatracon… hozzászokva a fájdalmas helyzethez… élveztem, hogy áldozat vagyok… kényelmes volt számomra. A Biblia azt mondja: »Isten igéje élő és ható… megítéli a szív gondolatait és szándékait« (Zsidókhoz írt levél 4:12), és ez egészen személyesen hozzám szólt. Tudtam, hogy nekem kell megtennem az első lépést. Feladtam a félelmet, önsajnálatot és gyászt… megtanultam, hogy Istennek terve van az életemmel és célja van a fájdalmammal. Mindazonáltal nem láttam ezt meg addig, amíg nem vettem a bátorságot, hogy felálljak és járjak. Ha ma te fekszel ott a gyékényen… nyisd ki Isten Igéjét! Engedd, hogy beszéljen hozzád… a remény és gyógyulás ígéreteit szólva. Ahhoz, hogy fel tudj kelni a gyékényről, fel kell adnod félelmedet, önsajnálatodat és kétségbeesésedet. Megteszed?”

Isten meg tudja mutatni neked jóindulatát a legszokatlanabb helyzetekben, sőt olyan emberek által is, akikről ezt teljesen valószínűtlennek tartanád. József útja Egyiptom kormányzóságáig igazságtalan vádakon és börtönbe vettetésen át vezetett. Eléggé esélytelennek tűnik, hogy egy elítélt bűnözőből a következő miniszterelnök legyen – hacsak nem Isten írja a történetet, mint ahogy Józsefnél is. „Megharagudott azért a fáraó a két főemberre, a főpohárnokra és a fősütőmesterre. Őrizetbe vétette őket a testőrparancsnok házában, abban a börtönben, ahol Józsefet fogva tartották.” (1Mózes 40:2-3). Amíg a börtönben voltak, József megfejtette mindkét ember álmát, és mindkét esetben megtörtént az, amit mondott. Így vált ismertté József tehetsége. Később a fáraót rossz álom kínozta, amelyet senki sem tudott megfejteni, de a főpohárnok emlékezett Józsefre, és beszélt róla a fáraónak. Ekkor József megfejtette a fáraó álmát, segített felkészülni az éhínség hét esztendejére, a fáraó pedig ezt azzal jutalmazta, hogy Józsefet tette maga után második emberré az országban. Végül József álma mégis valóra vált. Figyeld meg, kiket használt ennek érdekében Isten: egy péket, és egy pohárnokot. Lelki értelemben szólva: Isten fel tud használni pékeket arra, hogy megáldjon, mert ők tudják, milyen hozzávalókra van szükség a sütemény készítéséhez. Használnak hozzá sok mindent, például sót, lisztet, sütőport, mely külön-külön talán nem finom, de a végeredmény nagyon is ízletes. Isten tud használni pohárnokokat, mert ők tudják, hogyan kell valamit éppen idejében kinyitni. Érted már a lényeget? Tartsd nyitva elméd, maradj érzékeny Istenre, mert ő a legszokatlanabb helyzetekben és a legvalószínűtlenebb embereken keresztül is meg fogja mutatni jóindulatát.

Isten jóindulatának munkálkodását láthatjuk, ha megvizsgáljuk József életét. „De Izráel [Jákób] Józsefet minden fiánál jobban szerette… tarka ruhát csináltatott neki. Amikor testvérei látták, hogy apjuk jobban szereti őt minden testvérénél… meggyűlölték… Egyszer József álmot álmodott, elmondta testvéreinek, és emiatt még jobban meggyűlölték” (1Mózes 37:3-5). Figyelj meg két dolgot ebben a történetben! Először: Isten jóindulata ajándék, nem jutalom; nem azért jár, mert jobb vagy a többieknél. Soha ne mentegetőzz azért, mert Isten áldásai szemmel láthatók életedben, de ne is tekintsd őket a felsőbbrendűség jelvényének. Pál megkérdezi: „Mid van, amit nem kaptál?” (1Korinthus 4:7). A válasz: semmi! Tartsd ezt észben, és élj hálás életet! Másodszor: Isten jótetszése szerint járni nagy bölcsességet igényel. József testvérei ezt mondták: „Nézzétek, ott jön az álomlátó! Gyertek, öljük meg… Majd meglátjuk, mi lesz az álmaiból!” (1Mózes 37:18-20). Nagy hiba megosztani az álmaidat azokkal, akik nem képesek értékelni. A szemed előtt talán örülni fognak veled, de titokban neheztelni fognak rád. A tékozló fiú bátyját nem zaklatta fel, hogy öccse éhezett messze idegenben egy disznóvályú mellett. Ő azzal nem tudott megbirkózni, amikor ünnepelték a hazatérőt. Saul király örült, amikor Dávid legyőzte Góliátot. De nem tudta kezelni, amikor az emberek azt mondták: „Megölt Saul ezer embert, Dávid meg tízezer embert!” (1Sámuel 18:7). Jézus erős szavakkal illette ezt a magatartást: „Ne dobjátok gyöngyeiteket a disznók elé…” (Máté 7:6 NKJV). Légy hát bölcs, és csak akkor szólj, ha eljött az ideje, Isten tetszését keresd, és akkor jóindulatában fogod élni az életed.

Ahhoz, hogy el tudd végezni az Istentől rád bízott feladatot, szükséged van Isten jóindulatára! Hogyan jutott el József az egyszerű fogolytól a börtönparancsnok-helyettesi posztig? „…az Úr Józseffel volt… és kedveltté tette a börtönparancsnok előtt… az Úr Józseffel volt, és eredményessé tette az Úr, amihez hozzáfogott” (1Mózes 39:21-23). Miért választott Ahasvérós király egy Eszter nevű zsidó rabszolgalányt, és tette őt királynévá? Mert Eszter „… minden leánynál jobban megnyerte tetszését és szeretetét. Ezért az ő fejére tette a királyi koronát, és királynévá tette…” (Eszter 2:17). Hogyan lett Sámuelből, a templomszolgából egy nemzet prófétája? „…Sámuel pedig folytonosan növekedék, és kedves volt mind az Úr, mind az emberek előtt” (1Sámuel 2:26 Károli). Mi volt ezekben a kiváltságos emberekben a közös vonás?
Először, hogy megtették a tőlük telhető legtöbbet. Kitűntek azzal a tehetséggel, amit Istentől kaptak, és amikor eljött az ideje, Isten előléptette őket. Másodszor: mások érdekeit helyezték előtérbe. Dávid szolgálta Saul királyt, pedig ő kegyetlen főnök volt. Ruth dolgozott azért, hogy özvegy anyósát eltarthassa, míg Naomi másik menye, Orpá csak saját magára gondolt. Harmadszor, tanítható lelkületük volt, és keresték a vezetést, útmutatást. Isten úgy válaszolt Ruth kívánságára, hogy a legmegfelelőbb tanítót, Naomit adta mellé, és Boázt, a legjobb főnököt, és azt is elintézte, hogy épp a megfelelő mezőre menjen (Ruth 2:2-3). Isten jótetszése által összeköttetésbe kerülsz a megfelelő emberekkel, és ez juttat el a megfelelő helyre is. Amikor azon a területen dolgozol, amit Isten választott számodra, akkor áldásokat fogsz nyerni. Nem, nem fogsz mentesülni a megpróbáltatásoktól, de sikeres leszel abban, amire elhívást kaptál.

Egy költő így fogalmazott: „A szeretet a szívedben nem azért van, hogy csak úgy ott legyen. A szeretet nem szeretet, amíg nem adod tovább.” El tudjuk viselni az elutasítást, akárhány embertől is ér, mindaddig, míg hazaérve találunk valakit, aki szeret. Időnként az élet földre dönt, ezért tedd otthonodat szentéllyé! Íme, egy történet, amely segíthet megmutatni, hogyan.
A férfi végül úgy döntött, hogy fizetésemelést kér. Mielőtt elindult munkába, elmondta ezt a feleségének. Az asszony egész nap nyugtalan volt. Végül, késő délután a férfi összeszedte bátorságát, hogy megkérdezze főnökét. Nagy örömére megkapta a kért fizetésemelést. Diadalittasan hazatérve gyönyörű terített asztal fogadta, a legjobb étkészletükkel és égő gyertyákkal. Megérezte a különleges étel finom illatát is. Azt gondolta, hogy valaki az irodából felhívta a feleségét, és szólt neki. Az asszonyt a konyhában találta, és rögtön elújságolta a jó hírt. Megölelték egymást, majd leültek elfogyasztani a finom ételt. A tányérja mellett egy kis kártyát talált, melyre ez volt írva: „Gratulálok! Tudtam, hogy meg fogod kapni az emelést. Ez a vacsora azért van, hogy megmutassa, mennyire szeretlek.” Később, amikor kiment a konyhába, hogy segítsen behozni a desszertet, egy másik kis kártyát talált, amely a felesége zsebéből esett ki. Felvette a földről, és ezt olvasta rajta: „Ne aggódj amiatt, hogy nem kaptad meg a fizetésemelést. Az biztos, hogy megérdemelnéd. Ez a vacsora azért van, hogy megmutassa, mennyire szeretlek.” Szeretet! Elfogadás! Ez a feleség a férje mellett állt, bármi is történjen – hogy tompítsa az ütéseket, begyógyítsa a sebeket, hogy higgyen benne. Ez a mai ige számodra is: támogasd a házastársadat!

Vannak, akik tudnak adni, de nem tudnak elfogadni. Ezért van az, hogy nem tudunk felnőni ahhoz, amit Isten tervezett számunkra. Bizonyára vannak olyan emberek a környezetedben, akik tudnak valamit, amit neked is tudnod kell; valamit, amit soha nem fogsz tudni magadtól felfedezni. Kerülj közel hozzájuk, és meríts a forrásukból. A büszkeségünk miatt maradunk gyengék. A gyenge emberek nem kérnek segítséget másoktól, a bölcs emberek igen. Mózes azt kérdezte Istentől: „Miért tettél szolgáddal ilyen rosszat? Miért nem vagy jóindulattal hozzám, miért raktad rám ennek az egész népnek a gondját?” (4Mózes 11:11). Isten így válaszolt: „Nem én terheltem rád, te vetted magadra”. Aztán így utasította Mózest: „Gyűjts össze hetven férfit Izráel vénei közül, akikről tudod, hogy a nép vénei és elöljárói… Akkor… veszek abból a lélekből, amely benned van, és nekik is adok, hogy veled együtt hordozzák a nép terhét…” (4Mózes 11:16-17).
Egy újságcikk beszámol egy nő esetéről, aki elaludt a volánnál, és autójával áttörte az út biztonsági korlátját. Az autó ott himbálódzott bizonytalanul a levegőben majd 20 méternyi magasságban. Arra járó motorosok megálltak, és kötelekkel odakötötték magukat a nő autójának hátuljához, és tartották, míg a mentőegység megérkezett. A műszaki mentősök alulról egy létrát nyújtottak fel, hogy stabilizálják az autót, amíg a tűzoltók a járművet vontatójukhoz láncolták. Ahányszor csak az autó megmoccant, a nő sikoltott. Több mint két órába került, míg az arra járók, az autópálya járőrök, műszaki mentők és tűzoltók – huszonöt ember – együttes munkájukkal visszahúzták őt a biztonságba. A tűzoltóparancsnok később így nyilatkozott: „Nagyon mulatságos volt. A nő folyton ezt sikoltozta: »Majd én egyedül!«” Te is ilyen vagy? Ha élvezni akarod mindazt, amit Isten neked tartogat, bátran fordulj másokhoz!

Dávid mindennél jobban vágyott arra, hogy Istent megismerje. Olyan szavakat használt, mint vágyódás, kívánkozás, szomjúság és éhség. „Egy dolgot kérek az Úrtól, azért esedezem: hogy az ÚR házában lakhassam egész életemben” (Zsoltárok 24:7). Másik helyen ezt mondta: „…szereteted az életnél is jobb…” (Zsoltárok 63:3). Jákób vágya olyan erős volt, hogy egész éjszaka küzdött az Úrral, és ezt mondta: „Nem bocsátlak el, amíg meg nem áldasz engem” (1Mózes 32:27). Az a csodálatos, hogy Isten, aki mindenható, hagyta Jákóbot győzni. Miért? Mert a kézitusához személyes érintkezés kell; ez volt az, ami Jákóbot közelebb hozta Hozzá. Pál is olyan ember volt, aki szenvedélyesen vágyott az Istennel való barátságra. „… eltökélt célom… hogy még mélyebben és bensőségesebben megismerjem Őt…” (Filippi 3:10 AMP). Azt mondod: „Szeretnék közelebbi kapcsolatot Istennel, de annyira elfoglalt vagyok”. Az igazság az, hogy annyira vagy közel Istenhez, amennyire vágysz rá, és amennyire fegyelmezed magad arra, hogy vele légy! Az Istennel való barátságnak szenvedélyeddé kell válnia. Szándékosan keresned kell. Ez azt jelenti, hogy választ kell adnod bizonyos kérdésekre. Például: „Értékesebb ez számomra bármi másnál? Megéri más dolgokat feladni érte? Megéri, hogy ezért kifejlesszem magamban a szükséges szokásokat és készségeket? Hajlandó vagyok azt mondani: »Uram, szeretnélek megismerni téged, jobban szeretném ezt, mint bármi mást«?” Isten válasza az ilyen imákra mindig is ez volt: „Megtaláltok engem, ha kerestek és teljes szívvel folyamodtok hozzám” (Jeremiás 29:13).

Ha komolyan gondolod, hogy Isten barátja akarsz lenni, el kell döntened, hogy engedelmeskedsz neki! Jézus azt mondta: „Ha parancsolataimat megtartjátok, megmaradtok a szeretetemben…” (János 15:10). Azt kérded: „De akkor, ha elbukok, Isten nem fog szeretni?” Nem, csupán azt jelenti, hogy nem fogod érezni szeretetét, vagy nem lesz bizalmad hozzá fordulni imádságban. Általában úgy gondolkodunk az engedelmességről, mintha az a szüleinkhez, a főnökünkhöz, a parancsnokunkhoz való viszonyulás jellemzője lenne, nem pedig az, ahogy a barátaink felé viszonyulunk. De Jézus azt mondja: „Ti barátaim vagytok, ha azt teszitek, amit én parancsolok nektek” (János 15:14). Az igazi barátság nem passzív dolog, hanem cselekvés. Amikor Jézus azt kéri, hogy szeressük az embereket, segítsük a szükségben lévőket, adakozzunk, éljünk tiszta életet, gyakoroljuk a megbocsátást, és vezessünk másokat Hozzá – szeretetünknek arra kell indítania, hogy azonnal engedelmeskedjünk! Nagy lehetőségek általában csak egyszer vagy kétszer adódnak az életben, de kis lehetőségek mindennap jönnek. Az engedelmesség egyszerű cselekedeteivel mosolyt csalunk Isten arcára. „Talán ugyanúgy tetszik az Úrnak az égő- és a véresáldozat, mint az engedelmesség az Úr szava iránt?
Bizony, többet ér az engedelmesség az áldozatnál, és a szófogadás a kosok kövérjénél!” (1Sámuel 15:22). Jézus nyilvános szolgálatának kezdetén Isten kijelentette: „Ez az én szeretett Fiam, akiben gyönyörködöm” (Máté 3:17). Vajon mit tett Jézus harminc éven át, amiben Isten gyönyörködött? A Biblia azt mondja, hogy semmit azon kívül, hogy otthon élt a szüleivel, „és engedelmeskedett nekik” (Lukács 2:51). Istennek tetsző harminc év összefoglalható ebben a két szóban: „engedelmesen élt”! Jézusnak Atyjával való kapcsolata pedig példa arra, hogy milyen kapcsolatot szeretne velünk.

Egy következő lépés az Istennel való barátság kialakításában az, ha eldöntöd, hogy őszinte leszel hozzá! Isten nem azt várja, hogy tökéletes légy, de azt elvárja, hogy légy őszinte. Ha a tökéletességet várná el, egyikünk sem felelne meg. A Bibliában Isten barátai őszintén elmondták az érzéseiket, néha még panaszkodtak, sőt vitatkoztak is Istennel – ám ez őt láthatóan nem zavarta. Sőt, bátorította is rá őket. Isten türelmesen meghallgatta Dávidot, amikor igazságtalansággal, árulással és cserbenhagyással vádolta. Nem csapott le Jeremiásra, amikor azt állította, hogy Isten rászedte őt. Jóbnak megengedte, hogy kiöntse keserűségét, sőt Isten megvédte őt őszinteségéért. Másrészt viszont megrótta Jób barátait azért, mert ők csak színlelték az őszinteséget: „… nem szóltatok felőlem igazán, mint az én szolgám, Jób… Jób pedig, az én szolgám, imádkozzék ti érettetek; mert csak az ő személyére tekintek, hogy retteneteset ne cselekedjem veletek, mivelhogy nem szóltatok felőlem igazán…” (Jób 42:7-8 Károli). Ha Isten barátja akarsz lenni, a valódi érzéseidet kell megosztanod vele, nem azokat, melyekről úgy gondolod, hogy így kellene érezned, vagy ezt kellene mondanod. Amíg meg nem érted, hogy Isten mindent a javadra használ életedben, neheztelést fogsz őrizgetni szívedben iránta a kinézeted, a nemzetiséged, az anyagi háttered, a megválaszolatlan imádságaid, a múltbeli sérelmeid, és mindazon dolgok miatt, amiket megváltoztatnál, ha te lennél Isten. Igazából a lelki gyógyuláshoz vezető első lépés az, ha kinyilvánítod érzéseidet, és elengeded az iránta való neheztelésedet. Hát nem bátorító a tudat, hogy Isten legjobb barátai épp úgy éreztek, mint te, de ahelyett, hogy érzéseiket kegyes szólamok mögé rejtették volna, nyíltan kimondták őket? Miért? Mert a kinyilvánításuk vezet a gyógyuláshoz és az Istennel való mélyebb, bensőségesebb kapcsolathoz.

Az Istennel való barátságot folyamatos meditációval lehet fenntartani és erősíteni. Lehetetlen Istennel barátságban lenni anélkül, hogy tudnánk, mit mond nekünk. Nem szeretheted Istent, ha nem ismered őt, őt megismerni pedig a Biblián keresztül lehet. „…kijelentette magát Sámuelnek… igéje által” (1Sámuel 3:21). Nos, ugyan nem töltheted egész napodat bibliatanulmányozással, de egész nap gondolkodhatsz a reggel elolvasott igén, visszaemlékezhetsz rá, töprenghetsz rajta. A meditáció* nem valami titokzatos rituálé, egyszerűen csak összpontosított gondolkodás – olyan készség, amit bárki elsajátíthat. Amikor újra és újra töprengsz egy problémán, azt aggodalomnak hívjuk. Amikor Isten igéjén gondolkodsz újra meg újra, azt meditációnak. Ha tudod, hogy kell aggódni, akkor biztosan tudsz meditálni is. Csak kapcsold át figyelmedet a problémáról a megoldásra! Minél többet gondolkodsz Isten Igéjén, annál kevesebb dolog marad, amiért aggodalmaskodnál. Minél több időt fordítasz arra, hogy a Szentírás szavain elmélkedj, annál jobban megérted titkait. A zsoltáríró ezt mondja: „Közösségben van az Úr az őt félőkkel, szövetségére tanítja őket” (Zsoltárok 25:14). Miután Jézus azt mondta tanítványainak: „Titeket… barátaimnak mondalak”, szavait így folytatta: „…én választottalak ki, és rendeltelek titeket arra, hogy elmenjetek és gyümölcsöt teremjetek, és gyümölcsötök megmaradjon, hogy bármit kértek az Atyától az én nevemben, megadja nektek” (János 15:15-16). Az Istennel való barátság nyeresége a bővölködő élet és az imameghallgatás. Ha tehát Isten barátja akarsz lenni, olvasd Igéjét, emészd meg, és elmélkedj szavain.
*meditáció - elmélkedés, elmélyült gondolkodás, figyelemösszpontosítás. Az egészséges meditáció nem tévesztendő össze a manapság divatos keleti meditációs technikákkal, ahol az egy dologra összpontosítás (adott tárgyra fókuszálás vagy mantra mondogatása) végső soron a tudat kikapcsolását vagy a megváltozott tudatállapotba jutást szolgálja. (fordító megj.)

Jézus ezt mondta tanítványainak: „Többé nem mondalak titeket szolgáknak, mert a szolga nem tudja, mit tesz az ura. Titeket azonban barátaimnak mondalak, mert mindazt, amit hallottam az én Atyámtól, tudtul adtam nektek.” Figyeld meg, Jézus kezdeményezte ezt a barátságot! Teljesen tudatában volt a tanítványok problémáinak és a bennük rejlő lehetőségeknek, amikor ezt mondta: „titeket barátaimnak nevezlek”. Csodálatos! A királyi udvarokban a szolgáknak távolságot kell tartaniuk, de a belső baráti kör közeli kapcsolatot élvez, közvetlen bejutást és bizalmas információkat. Hogyan lehetsz Isten barátja? Folyamatos beszélgetés által. Isten azt akarja, hogy bevond őt minden tevékenységedbe. Egész nap beszélgethetsz vele, beszélhetsz vele bármiről, amit éppen teszel. Lőrinc testvér, aki egy francia kolostor alázatos szakácsa volt, ezt írta: „Az Istennel való barátság kulcsa nem az, hogy változtatsz azon, amit cselekszel, hanem, hogy azon változtatsz, ahogy viszonyulsz a tetteidhez. Amit általában magadért teszel, most elkezded Istenért tenni, akár eszel, fürdesz, pihensz, vagy kiviszed a szemetet.” Vannak köztünk, akik azt hiszik, hogy „ki kell mennünk a világból” ahhoz, hogy meghitt kapcsolatban lehessünk Istennel. Ez azért van, mert nem tanultuk meg felismerni és értékelni az Ő jelenlétét mindenben. Nincs olyan hely, ahol közelebb lehetnél Istenhez, mint ahol épp most vagy! Az Édenben nem voltak szertartások – csak egyszerű kapcsolat Isten és teremtményei között. Nem akadályozta őket bűntudat vagy félelem, örömüket lelték Isten társaságában, és Isten is örült nekik. „Lehetséges volna egy ilyen kapcsolat?” – kérdezed. Teljes mértékben! „…Isten helyreállította vele való barátságunkat Fia halála által…” (Róma 5:10 NLT).
A Feltámadásról nevezett Lőrinc testvér (1614-1691), eredeti nevén Nicolaus Herman, francia kármelita szerzetes volt. Halála után Joseph de Beaufort könyvet szerkesztett Lőrinc testvér leveleiből és vele folytatott beszélgetéseiből, ennek a könyvnek a címe: Isten jelenlétének gyakorlása. Lőrinc testvér életrajzát és életművét mai szerző is bemutatja; Conrad de Meester: Isten jelenlétében című könyvét magyarul a kármeliták jelenttették meg 2005-ben. – a ford.

A kínaiak érdekes jelet alkalmaznak a krízis szó jelölésére; a szimbólum egyszerre jelent veszélyt és lehetőséget. Amikor nagy a tét, és a végkimenetel kétséges, a cél elő tud törni a fájdalomból, mint ahogy a szépség felbukkan a hamu alól. Az igazi gyógyulás azonban nem kezdődik el, amíg szembe nem nézel a tényekkel, és ki nem mutatod fájdalmadat. Ez azt jelenti, amit Dávid is tett: Istenhez vitte. „Meddig kell magamban tanakodnom, és bánkódnom szívemben naponként?” (Zsoltárok 13:3). Épp úgy, ahogy az első lépés a gyógyuláshoz az, hogy felnyitjuk a sebet, a te gyógyulásod első lépése is az, hogy szembenézel az igazsággal. Azok, akik a krízis által növekedni tudnak, megtanulják, hogy milyen reményeket, álmokat, várakozásokat sértett meg az esemény. Felismerik, hogy hol van szükség javításra, aztán térképet készítenek maguknak a jövőhöz. Először azt fogod érezni, hogy „már semmi sem lesz a régi”. Ez teljesen természetes. Lehet, hogy változtatnod kell azon, hogyan dolgozol, mivel töltöd a szabadidődet, vagy hogyan viszonyulsz a családodhoz, barátaidhoz. A krízisnek az a lényege, hogy kibillenti egyensúlyából a világodat. Ugyanakkor arra is késztet, hogy mélyen magadba nézz, és megtaláld azokat a rejtett erőforrásokat, melyekről nem is tudtad, hogy léteznek. Lehet, hogy most nem igazán érzed magad bátornak vagy reményteljesnek, de ez nem jelenti azt, hogy ezek a dolgok nincsenek ott benned arra várva, hogy kinyisd a csapot. Még ha ma nem is érzed magad erősnek, erőt meríthetsz Belőle, aki erős. „…Szeretlek, Uram, erősségem! Az Úr az én kőszálam, váram és megmentőm, Istenem, kősziklám, nála keresek oltalmat, pajzsom, hatalmas szabadítóm, fellegváram!” (Zsoltárok 18:2-3) Nézz szembe a krízissel! Találd meg benne Istent! Kövesd őt, és ő jobb holnapot fog adni neked!

Ha már belefáradtál abba, hogy mindig te vagy az áldozat, olvasd el ezt: „Többé nem akarok így érezni. Azt hittem, ha fájdalmam megérinti az ő életüket, jobban fogom érezni magam. Nem így történt. Azt hittem, ha mindig a fejük fölött függ majd, jobban leszek. Nem lettem. Azt hittem, ha mindenkinek elmondom, hogy mit tettek velem, jobban érzem majd magam. Nem éreztem – csak annyit értem el, hogy elveszítettem barátokat, és a fájdalom tovább élt. Azt hittem, ha elismerik, hogy mekkorát hibáztak, attól majd jobban érzem magam. Nem ismerték el, és én csak még rosszabbul lettem. Azt hittem, ha megértem, hogy miért választok ilyen kapcsolatokat, jobban fogom érezni magam. Ezért aztán elolvastam egy csomó könyvet, és beszélgettem tanácsadókkal. De mindez nem használt, mert ekkor más problémákat is felfedtem, és nem volt hozzá elég lelki erőm, hogy feldolgozzam őket. Azt hittem, idővel jobban fogom érezni magam. Ez valamennyit segített, de igazából nem gyógyultam meg, mert még mindig sok olyan dolog volt, ami egy pillanat alatt elő tudta idézni a régi emlékeket. Azt hittem, ha új házba, másik városba költözöm, ha új állásom lesz, jobban fogom érezni magam. Nem így lett. Csak a lakcímem változott meg, nem az, ami bennem zajlott.
Végül két olyan dolgot tettem, ami működött; nem egyik napról a másikra, de ahogy lépésről lépésre, türelmesen, kitartóan tettem, működött. Először: eldöntöttem, hogy megbocsátok – és mindig újra megbocsátok, amíg a múltnak többé nem lesz hatalma felettem. Másodszor: Istenhez kiáltottam »Téríts meg engem, hogy megtérjek!« És Ő válaszolt imádságomra. A látásom kezdett kitisztulni, a szívem gyógyulni kezdett. Miért? Mert végre, az, hogy jobban vagyok, többet jelentett számomra, sokkal többet, mint az, hogy áldozat maradjak.”

Az Odüsszeiában hazatérésekor Odüsszeusz öregembernek álcázza magát, és családja nem ismeri fel őt. Aztán öreg dajkája meglát egy sebhelyet, amelyet Odüsszeusz még gyermekkorában szerzett. Addig, míg azt meg nem látta, még ő sem ismerte fel. Amikor Tamás meghallotta, hogy Jézus él, ezt mondta: „Nem hiszem el, amíg meg nem érintem ujjammal a szegek helyét” (János 20:25 NCV). Jézus sebhelyei bizonyították, hogy keresztre feszítették őt, és feltámadt. Amikor Tamás meglátta őket, így kiáltott fel: „Én Uram, és én Istenem!” (János 20:28). Ez az első hely, ahol a Szentírás feljegyzi, hogy egy tanítvány Jézust Istennek nevezte, és ez a kijelentés sebei láttán hangzott el. Mindannyian hordozunk sebeket. Dr. Will Willimon mondja: „Van egy barátom, aki életét árvaházban töltötte. Az anyja vitte oda, amikor még kisfiú volt, otthagyta egy nagy cédrusfa alatt, azt mondta, hogy délután visszajön érte, de nem jött. A fiú ma már középkorú férfi. Egyszer megbeszéltük, hogy együtt ebédelünk, de én késtem… Mire odaértem, teljesen feldúltan találtam, fel-alá járkálva, verejtékben fürödve, láthatóan nyugtalanul… Később ezt mondta: »Nem tehetek róla. Rettenetesen felzaklat, ha egy barátom késik, mert az anyám annak idején otthagyott várakozni… és sohasem tért vissza.« Már felnőtt… de még mindig viseli a sebhelyet… Neked is vannak sebeid, némelyik látható, némelyik nem látható, némelyik az idő elteltével egyre feltűnőbbé válik. A Feltámadt Krisztusnak szintén voltak sebei, hogy bizonyítsák irántad való szeretetét. Ha nem ismered őt, vagy ha, mint Tamás, nem vagy biztos a hitedben, neked is meg fogja mutatni sebeit „…hogy higgyétek: Jézus a Krisztus, az Isten Fia, és e hitben életetek legyen az ő nevében” (János 20:31).

Max Lucado írja: „Elolvastam már ezt a szakaszt vagy százszor, de még sohasem figyeltem fel rá. Talán átsiklottam felette a feltámadás mámoros örömében… látva az asszonyok meglepetését, amint a követ elhengerítve találták… hallva az angyal gyönyörű szavait: »Nincs itt, feltámadt«. Menjünk azonban egy kicsit tovább… és gyönyörködjünk ebben a drágakőben… »menjetek el, mondjátok meg a tanítványainak és Péternek, hogy előttetek megy Galileába«… az egész menny látta, hogy Péter elbukik, és segíteni akartak neki felállni. »Mondjátok meg Péternek, hogy nem mondunk le róla… egyetlen kudarc nem jelenti azt, hogy ő maga teljes csődtömeg« … Manapság nem adatik túl sok második esély a világon… kérdezd csak meg a kissrácot, aki nem jutott be a csapatba… vagy azt az embert, akinek épp most adták oda a leszámolási papírokat… a háromgyermekes anyát, aki kiborult valami „apróság” miatt… Manapság az járja, hogy »Itt nem tűrjük az alkalmatlanságot« vagy »nincs mód a feljebb jutásra« vagy »Ha harmadszor is megtörténik, kirúgnak« vagy »Ebben a világban farkastörvények uralkodnak«. Jézus válasza egyszerű… »Mondjátok meg Péternek, hogy van még lehetősége«. Nem minden nap kapsz második lehetőséget. Péter biztosan tisztában volt ezzel. Amikor legközelebb találkozott Jézussal, annyira örült, hogy kiugrott a csónakból, bele a tóba! Ez az öröm arra is elég volt ennek a vidéki galileainak, hogy elvigye a második lehetőség örömhírét (evangéliumát) Rómába, ahol megölték őt. Ha valaha is eltöprengtél azon, mi vihet rá egy embert arra, hogy még a fejjel lefelé való keresztre feszítést is hajlandó legyen vállalni, most már talán érted, hogy mi. Nem minden nap találsz valakit, aki második lehetőséget ajándékoz neked – még kevésbé olyan valakit, aki minden nap ad még egy lehetőséget. Jézusban Péter mindezt megtalálta.” És te is meg fogod!

Nemrégiben a floridai Fort Lauerdale-ben egy tizenkét éves fiú felakasztotta magát. Miért? Mert másnap lett volna az első napja egy új iskolában, ő pedig túlsúlyos volt, és rettegett attól, hogy a többi gyerek csúfolni fogja. Kevés dolog van, ami a szégyennél fájdalmasabb lenne. A kedvesség egyik legnagyszerűbb megnyilvánulása, ha szeretettel és elfogadással elvesszük mások hamis szégyenérzetét. Amikor a tanítványok találkoztak egy emberrel, aki születésétől fogva vak volt, ezt kérdezték Jézustól: „Mester, ki vétkezett: ez vagy a szülei, hogy vakon született?” (János 9:2). Nem az érdekelte őket, hogy ennek az embernek segítségre lenne szüksége, az sem aggasztotta őket, hogy ez a férfi az egész életét sötétségben élte le. Nem, a fogyatékosságát kezdték megvitatni – méghozzá éppen az érintett előtt! Sokkal egyszerűbb megbélyegezni az embereket, mint szeretni őket. Azért aggatunk címkéket a dolgokra, mert azt hisszük, tudjuk, mi van belül, ugyanezért címkézzük fel az embereket is. Vitatkozunk a homoszexualitásról ahelyett, hogy megbarátkoznánk egy meleggel; elítéljük a válást, ahelyett, hogy segítenénk az áldozatain; megvitatjuk az abortusz kérdését, ahelyett, hogy támogatnánk egy árvaházat; panaszkodunk a szociális szolgáltatásokra ahelyett, hogy segítenénk a szegényeket. Jézus ezt a vak embert nem a sors áldozatának tekintette, úgy látta őt, mint egy megtörténésre váró lehetőséget. Azt mondta a tanítványoknak: „…Kerestek valakit, akit hibáztathattok… nézzétek inkább azt, hogy Isten mire képes!” (János 9:3 TM) Ha nem szereted az embereket, nem szereted Istent; sőt, igazából nem is ismered őt! Így kell imádkoznod: „Uram, emlékeztess ma arra, hogy a legnagyobb ajándék, amit másoknak adhatok, a Te szereteted”. Ha ezt komolyan veszed, és így imádkozol, az emberek megnyílnak Isten segítségére és gyógyítására.

Amikor Thomas Carlyle elkészült a francia forradalomról szóló kéziratával, megkérte szomszédját, John Stuart Millt, hogy olvassa el. Később Mill sápadtan és remegve jött át Carlyle-hoz. A cselédlány tévedésből gyújtósnak használta a kéziratot! Carlyle kétségbeesett – kétévnyi munka veszett kárba! Egyszer megírni is éppen eléggé rettentő volt, újraírni elképzelhetetlen. Aztán egy napon látta, amint egy kőműves falat rak, és megfigyelte, hogy egyszerre mindig csak egy téglát tesz oda. Ez a gondolat fellelkesítette, és ezt mondta magában: „Ma megírok egy oldalt, és holnap is egyet. Egyszerre mindig csak egyet, csak erre fogok gondolni.” Lassú, fárasztó és unalmas munka volt, de kitartott, és a végeredmény felülmúlta az eredetit. Jon Gordon írja: „Ha a jövő miatt aggódsz… tudom, hogyan érzel. 2001-ben elvesztettem az állásomat… a vállalat gyorsabban süllyedt el, mint a Titanic… azt hittem, ez a legrosszabb, ami csak történt velem életemben. Csak két hónap választott el a teljes csődtől. Volt egy feleségem, két gyermekem, egy jelzáloghitelem, nem volt egészségbiztosításom, és megtakarításunk is csak nagyon kevés. Egyetlen fizetési csekk választott el attól, hogy minden elvesszen… ekkor fontos döntéseket kellett hoznom. Ezek végül ahhoz vezettek, hogy most íróként, tanácsadóként és szónokként dolgozom. A munkahelyem elvesztése az előrejutáshoz vezetett! Az elbocsátás juttatott el életem küldetéséhez… amit legrosszabbnak hittem… a legjobbhoz vezetett… Amikor elér minket a hullám, választhatunk… hagyjuk, hogy elnyeljen, vagy tanulunk tőle, és meglovagoljuk, hogy jobb jövőbe vigyen. Továbbléphetünk azzal a hittel és eltökéltséggel, hogy a legjobb még előttünk van.” Örülj! Igazítsd vissza a lencséd fókuszpontját a helyes irányba! Isten az átkot áldássá tudja változtatni!

Azt olvassuk: „Az építők tehát lerakták az Úr templomának az alapját… Az egész nép pedig nagy örömujjongásban tört ki, dicsérve az Urat…” (Ezsdrás 3:10-11). Miért dicsőítsük az Urat a kezdeti szakaszban? Először is azért, mert a dicsőítés a hit cselekedete. Azt mondja: „Uram, amit Te elkezdesz, azt Te be is fejezed. Köszönöm, hogy a tervedet adtad, mert a te terved mindig diadalmaskodik. Vannak, akik azt hiszik, hogy ez nekem nem fog sikerülni, de, ha Te mellettem állsz, mindenképpen sikerrel fogok járni. Nem magamért teszem ezt; Érted és Veled teszem.” Másodszor, mert a dicsőítés erőt ad. Nehémiás ezt mondta a munkásoknak: „...az Úr előtt való öröm erőt ad nektek!” (Nehémiás 8:10). Ha elveszted az örömöd, elveszíted az erőd. Ha elveszted az erőd, gyenge leszel a küzdelemre az ellenséggel szemben. Ha nem marad erőd küzdeni, az ellenség le fog győzni. De ha dicsőíted Istent akkor is, ha mindaz, ami előtted van, csupán egy kicsiny kezdet, az Úr öröme energiával tölt fel, és könnyebben fogod véghezvinni a feladatot. Ha csak akkor dicsőíted az Urat, amikor a dolgok könnyen mennek, nem fogsz sokat dicsőíteni, nem lesz örömöd, és nem lesz erőd. Harmadszor: a dicsőítés megváltoztatja a környezetedet. Képzeld csak el a munkásokat, akik talicskát tolnak, követ hordanak, cementet kevernek, képzeld el a félig sem kész falat, és közben az emberek hangos kiáltásokkal dicsőítik az Urat. Ez történik akkor, amikor egy dicsőítő CD-t teszel be, vagy a rádiót egy keresztyén csatornára hangolod; a problémáid nem feltétlenül változnak meg, de a kilátásaid igen. Egyszerűen fogalmazva, ha már az első lépéseknél dicsőíted Istent, jobban fogsz dolgozni, és a munka elkészül!