Az élet olyan, mint egy labirintus, könnyű eltévedni benne. Minden irányból jön a nyomás, hogy másokat próbáljunk boldoggá tenni. Tanulmányozzuk a számunkra fontos embereket, és folyton azon tűnődünk, mit akarhatnak tőlünk, és hogyan adjuk azt meg nekik – mindeközben pedig elveszítjük önmagunkat. Meg kell állnod, és fel kell tenned a kérdést: „Kiért élek én? Miért teszem azt, amit teszek?” Pál azt írja: „…különböző ajándékaink vannak… használjuk azokat…” (Róma 12:6 AMP). Mire hívott el és készített fel Isten? Azok tudnak sikeresen önmaguk maradni, akik nem engedik, hogy más emberek irányítsák őket, mert Isten vezetésére hagyatkoznak. „Akiket pedig Isten Lelke vezérel, azok Isten fiai.” (Róma 8:14). Ne zaklasson fel, ha az emberek igényeket támasztanak feléd! Ez a te életed, te vagy felelős érte! A nyomást, amit most érzel, talán egyáltalán nem mások igényei okozzák, inkább abból a vágyadból ered, hogy mindenkinek meg akarsz felelni. Igen, vannak olyan idők, amikor mind megteszünk olyan dolgokat, amiket nem szívesen teszünk. Csak azért tesszük, mert szeretjük a másikat, és cselekedetünkkel megteremjük „a lélek gyümölcsét” (ld. Galata 5:22). Ez azonban nem olyan, mint amikor saját bizonytalanságérzetünk irányít, vagy más emberek végtelen kívánalmai. Amikor megpróbálsz mindenkinek mindent megadni, te magad közben elveszel. Sőt, ha mindent az emberek tetszésének elnyerése érdekében teszel, az Istentől való elfordulást kockáztatod. Itt az idő, hogy elkezdj így imádkozni: „Uram, mit akarsz, hogy cselekedjem?” (ApCsel 9:6 Károli). Amikor pedig megmondja, hogy mit, akkor kötelezd el magad arra teljesen, nem törődve azzal, ki ért vele egyet, és ki nem!